Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Arthur E. Powell: Az asztrális test 8.rész

2009.09.08

XVII. FEJEZET

Különböző asztrális jelenségek

Okunk van feltételezni, hogy vélhetően nem fog hosszú ideig tartani, amíg néhány fizikai-feletti erő alkalmazása ismertté válik szerte a világon. A spiritiszta szeánszokon mindennapi gyakorlat egy lényegében ellenállhatatlan erő alkalmazása, például valami rendkívüli súly megmozdítása egy pillanatra. Több mód van rá, ahogyan az ilyen eredményeket létre lehet hozni. Utalásokat az alábbi négyre találhatunk.

1. A Föld felszínén az egyik pólustól a másikig hatalmas éterikus áramlatok folynak olyan mennyiségben, amelyek ezt az erőt olyan ellenállhatatlanná teszik, mint amilyen a dagály ereje, és léteznek olyan módszerek, amelyek segítségével ezt az óriási erőt biztonsággal fel lehet használni, bár az irányításukra tett ügyetlen próbálkozás a legnagyobb veszéllyel jár.

2. Létezik egy éterikus nyomás, amely némileg megfelel a légköri nyomásnak, bár annál mérhetetlenül nagyobb. A gyakorlati okkultizmus tanítja, hogy hogyan lehet egy adott éterikus tömeget elszigetelni a többi étertől, és így az éterikus nyomás hatalmas erejét működésbe lehet hozni.

3. Létezik egy hatalmas potenciális energiakészlet, amely alvó állapotúvá vált az anyagban a finomnak a durvába való lesüllyedése során, és az anyag állapotának megváltoztatásával ennek egy részét lehetséges felszabadítani és felhasználni, valahogy úgy, ahogyan a hő formájában rejlő energia a látható anyag állapotának megváltoztatásával felszabadítható.

4. Sok eredményt lehet elérni azzal, amit rezonáló rezgésként ismerünk. Az anyag azon osztályának alaphangját megszólaltatva, amelyre hatást kívánunk gyakorolni, számtalan rezonáló rezgést válthatunk ki. Amikor ezt a fizikai síkon tesszük meg, például megszólaltatunk egy hangot egy hárfán, és más azonosan hangolt hárfákat kényszerítünk arra, hogy azok rezonálva válaszoljanak, semmilyen további energia nem keletkezik. Az asztrális síkon azonban az anyag sokkal kevésbé tehetetlen, és így amikor azt rezonáló rezgésekkel működésbe hozzuk, a saját életerejét hozzáteszi az eredeti impulzushoz, amely így sokszorosára növekedhet. Az eredeti impulzus további ritmikus megismétlésével a rezgéseket annyira fel lehet erősíteni, hogy az eredmény az okhoz képest minden ésszerű mértéket felülmúl. Úgy tűnik, ezzel az erővel elérhető teljesítmények terén szinte semmilyen korlát nem létezik egy nagy Adeptus számára, aki teljesen tudatában van a lehetőségeinek, mert maga a Világegyetem teremtése is a Kimondott Szó által keltett rezgések eredménye.

A mantrák vagy varázsigék azon osztálya esetében, amelyek eredményüket nem valamilyen elementál irányításával, hanem csak bizonyos hangok ismétlésével érik el, a hatásfok szintén a rezonáló rezgések ilyen működésétől függ.

A szétbomlás jelenségét szintén rendkívül gyors rezgések működtetésével lehet előidézni, amelyek legyőzik az éppen kezelt tárgy molekulái közötti kohéziós erőt. Egy némileg más típusú, még gyorsabb rezgés ezeket a molekulákat alkotó atomjaikra választja szét. Az a test, amelyet így éteri állapotba hozunk, nagyon nagy sebességgel mozgatható az egyik helyről a másikra, és abban a pillanatban, amikor a kifejtett erőt visszavonjuk, az éternyomás az anyagot arra kényszeríti, hogy ismét felvegye az eredeti állapotát.

Meg kell magyaráznunk, hogy egy tárgy alakja hogyan marad meg, amikor azt szétbontjuk, azután pedig újra materializáljuk. Például, ha egy fémkulcsot hő segítségével gőzállapotba hozunk, amikor a hőt elvonjuk, a fém megszilárdul, de kulcs helyett az csak egy fémdarab lesz. Ennek az az oka, hogy az elementális eszencia, amely áthatja a kulcsot, a kulcs állapotának megváltozásával szétszóródik. Nem azért, mert a hő hatással van az elementális eszenciára, hanem mert amikor ideiglenes teste szilárd testként elpusztul, az elementális eszencia visszaömlik ezen eszencia nagy tartályába, nagyon hasonlóan ahhoz, ahogyan az ember magasabb princípiumai – bár egyáltalán nem hat rájuk a hő vagy a hideg – a fizikai test elhagyására kényszerülnek annak elégetésekor.

Ennek következtében amikor a kulcs fémje ismét szilárd halmazállapotba hűl, az a „föld” elementális eszencia, amely beléje visszaömlik, már nem ugyanaz, ami előtte benne volt, és ezért nincs ok arra, hogy a kulcs-forma fennmaradjon.

Amikor azonban az ember egy kulcsot azért bontott szét, hogy azt az egyik helyről a másikra vigye át, az elementális eszenciát gondosan ugyanabban az alakjában tartja meg, amíg az átvitel meg nem történt, és azután, amikor az akaraterejét visszavonja, az elementális eszencia öntőformaként működik, amelybe a megszilárduló részecskék beleömlenek, vagy inkább köréje csoportosulnak. Így – hacsak a műveletet végző koncentráló ereje ki nem merül – az alak pontosan megmarad.

Az „apportálás”, vagyis tárgyak átvitele szinte szempillantás alatt nagy távolságról a spiritiszta szeánszokra néha ezen a módon történik, mert nyilvánvaló, hogy szétbontott állapotban tökéletes könnyedséggel vihetők keresztül bármilyen szilárd anyagon, amilyen egy ház fala vagy egy lezárt doboz oldala. Az anyag anyagon való keresztülhatolása így – amikor megértjük – éppen olyan egyszerű, mint a víz áthaladása egy szitán, vagy a gáz áthatolása egy folyadékon.

A materializáció, vagyis egy tárgy átváltoztatása éterikus halmazállapotból szilárd halmazállapotba, a fenti folyamat megfordításával hozható létre. Ebben az esetben is folyamatos akaratmegfeszítésre van szükség, hogy megakadályozzuk a materializált anyag visszaesését éterikus halmazállapotba. A materializáció különböző fajtáit a következő, Láthatatlan segítők című fejezetben írjuk le.

Mindenféle elektromos zavar nehézséget okoz mind a materializáció, mind a szétbontás véghezvitelénél, valószínűleg ugyanazért, amiért a ragyogó fény is szinte lehetetlenné teszi ezeket a jelenségeket: az erős rezgés romboló hatása miatt.

A megkettőzés úgy jön létre, hogy a másolandó tárgyról egy tökéletes mentális képet hozunk létre, majd erre az öntőmintára összegyűjtjük a szükséges asztrális és fizikai anyagot. A jelenség létrehozásához jelentős összpontosítási képességre van szükségünk, mert a megkettőzendő tárgy minden részecskéjét – mind a külsőket, mind a belsőket – egyszerre kell pontosan szem előtt tartani. Aki nem képes a szükséges anyagot közvetlenül a környező éterből kivonni, néha kölcsönveheti azt az eredeti tárgy anyagából is, amelynek ezután ennek megfelelően csökken a tömege.

Levelek kivetítését többféle módon lehet létrehozni. Egy Mester maga elé tehet egy darab papírt, majd a leírni kívántakról létrehoz egy mentális képet, és az éterből kivonja azt az anyagot, amely a kép tárgyiasulásához szükséges. Vagy ugyanezt az eredményt ugyanolyan könnyedén létrehozhatja a levelezőtársa előtt fekvő papíron is, bármekkora is legyen a köztük levő távolság.

Egy harmadik – gyorsabb, és ezért gyakrabban is alkalmazott – módszer az, hogy a levél teljes tartalmát valamelyik tanítvány elméjébe helyezi, és rábízza a kivetítés mechanikus munkáját. Ezután a tanítvány elképzeli, hogy látta azt a levelet, amelyet a Mester kezével a papírra írt, és az imént leírt módon tárgyiasítja az írást. Ha úgy találja, hogy nehéz az anyagot az éterből kivonni, és az írást egyidejűleg rávetíteni a papírra, használhat tintát vagy színes port, amellyel sokkal könnyebben tud írni.

Éppen ilyen könnyű egyik vagy másik ember kézírását utánozni, és mindennapi eszközökkel lehetetlen az így létrehozott hamisítványt leleplezni. Egy Mester tanítványa rendelkezik hozzá csalhatatlan módszerrel, amelyet alkalmazhat, mások számára azonban az eredetiséget csak a levél tartalma és az abból sugárzó szellemiség igazolhatja, mivel a kézírás – legyen akármilyen tökéletes utánzat – bizonyítékként értéktelen.

Az a tanítvány, aki ebben a munkában még kezdő, valószínűleg csak néhány szót képes egyszerre elképzelni, akinek viszont több a tapasztalata, egy egész oldalt vagy egy teljes levelet képes egyből felidézni. Ilyen módon a spiritiszta szeánszokon néha egészen hosszú levelet lehet létrehozni néhány másodperc alatt.

Képeket ugyanígy lehet kivetíteni, csak itt az egész képet kell egyszerre felidézni, és ha sokféle színre van szükség, akkor azokat létre kell hozni, egymástól elválasztani, és helyesen alkalmazni. Nyilvánvalóan itt tág tere van a művészi képességnek, és akik gyakorlott művészek, sokkal nagyobb sikert érnek el, mint azok, akiknek nincs ilyen tapasztalatuk.

A táblára írást néha kivetítéssel hozzák létre, bár gyakrabban apró szellemkéz-részek materializálódnak, amelyek éppen csak elegendők, hogy megfogják a krétát.

A levitációt, vagyis egy emberi test lebegését a levegőben a szeánszokon gyakran „szellemkezek” hozzák létre, amelyek fenntartják a médium testét. Megvalósítható levegő- és víz-elementálok segítségével is. Keleten azonban mindig – és alkalmanként nálunk is – egy másik módszert alkalmaznak. Az okkult tudomány ismer egy – tulajdonképpen magnetikus természetű – nehézségi erőt semlegesítő vagy akár megfordító eljárást, amelynek segítségével a levitációt könnyen létre lehet hozni. Kétségtelenül a régi Indiában és Atlantiszban ezt a módszert alkalmazták a léghajók felemeléséhez, és valószínűleg hasonló módszert alkalmaztak a piramisok építésénél is.

A levitáció előfordult néhány indiai aszkétával és néhány nagyobb keresztény szenttel is, akik mély meditáció állapotában így emelkedtek fel a talajról, mint például Szent Teréz és cupertinoi Szent József.

Mivel a fény éterikus rezgésekből áll, nyilvánvaló, hogy bárki, aki megérti, hogyan hozza létre ezeket a rezgéseket, létre tudja hozni a „szellem-fényeket”, mind a szelíden foszforeszkáló, mind a vakító elektromos változatban, vagy azokat a táncoló fénygömböket, amelyekké a tűzelementálok bizonyos osztálya olyan szívesen alakul át.

A tűz megfogásának mutatványa (vagy a tűzön járás) égési seb nélkül úgy lehetséges, hogy az ember a kezét (vagy a lábát) egy nagyon vékony éterikus anyagból álló réteggel vonja be, és így állja a tüzet. Vannak azonban más módszerek is, amikkel ez elérhető.

A tűz létrehozása is az asztrális sík eszköztárához tartozik. Úgy tűnik, legalább három módszer létezik, amivel ez végrehajtható:

1. létrehozni és fenntartani a szükséges rezgési sebességet, amelynél az égésnek be kell következnie;

2. izzó anyag egy kicsi töredékét odajuttatni a negyedik dimenzióban, majd addig fújni, amíg lángra lobban;

3. kémiai alkotóelemeket odajuttatni, amelyek égést eredményeznek.

A fémek átalakítását úgy lehet megvalósítani, hogy egy darab fémet atomi állapotúvá alakítunk, majd átrendezzük az atomokat egy másik formában.

A reperkusszió vagy visszaverődés, amit a Láthatatlan segítők című fejezetben fogunk tárgyalni, ugyancsak a fentebb leírt rezonáló rezgések elvének következménye.

 


XVIII. FEJEZET

A negyedik dimenzió

Az asztrális világnak sok olyan jellegzetessége van, amely meglepő pontossággal megegyezik a négydimenziós világéval, ahogyan azt a geometria és a matematika elképzeli. Valójában ez a megegyezés annyira szoros, hogy ismerünk eseteket, amikor a negyedik dimenzió geometriájának tisztán értelmi tanulmányozása megnyitotta a tanuló asztrális látását.

C. H. Hinton klasszikus könyvei ebben a témában a következők:

Scientific Romances [Tudományos elbeszélések, I. II.],

A New Era of Thought [A gondolkodás új korszaka],

The Fourth Dimension [A negyedik dimenzió].

C. W. Leadbeater nagyon ajánlja ezeket a könyveket, és azt állítja, hogy a negyedik dimenzió tanulmányozására az általa ismert legjobb módszer az asztrális síkon uralkodó körülmények elképzeléséhez, és hogy C. H. Hinton elmélete a negyedik dimenzióról az egyetlen, amely egyfajta magyarázattal szolgál az asztrális látás állandóan megfigyelt körülményeire.

Más, későbbi munka Claude Bragdon több könyve:

Beautiful Necessity [Gyönyörű szükségesség],

A Primer of Higher Space [Bevezetés a magasabb térbe],

Fourth Dimensional Vistas [Negyedik dimenziós látványok], stb.

P.D. Ouspensky: Tertium Organum [Harmadik szerv] a legtanulságosabb, és ezen kívül még sok más.

Azok számára, akik ezt a témát még nem tanulmányozták, az alábbiakban nagyon vázlatosan felsoroljuk a negyedik dimenzió alapját jelentő főbb jellemzőket.

Egy pontnak, amelynek „van helye, de nincs terjedelme”, nincs dimenziója. Egy vonalnak, amelyet egy pont mozgása hoz létre, egy dimenziója van, a hosszúsága. Egy felületnek, amelyet egy vonal önmagára merőlegesen történő mozgása hoz létre, két dimenziója van, a hosszúsága és a szélessége. Egy testnek, amelyet egy felület önmagára merőlegesen történő mozgása hoz létre, három dimenziója van, a hosszúsága, a szélessége, és a vastagsága.

A tesseract egy feltételezett test, amelyet egy térbeli test önmagára merőlegesen történő mozgása hoz létre, négy dimenziója van, hossza, szélessége, vastagsága és még egy, amely erre a háromra merőleges, de amelyet a mi háromdimenziós világunkban lehetetlen ábrázolni.

A következő táblázat alapján egy tesseract sok tulajdonságára következtethetünk:

 

 

pontja

vonala

felülete

térbeli teste

Egy pontnak van

1

-

-

-

Egy vonalnak van

2

1

-

-

Egy négyszögnek van

4

4

1

-

Egy kockának van

8

12

6

1

Egy tesseractnak van

16

32

24

8

 

A tesseract – ahogyan azt C. H. Hinton leírja – C. W. Leadbeater szerint valóság, és teljesen ismerős alakzat az asztrális síkon. J. Van Manen: Some Occult Experiences [Néhány okkult tapasztalat] című könyvében megkísérli egy négydimenziós gömb képi ábrázolását.

Közeli és a képzeletet megmozgató párhuzam van azon jelenségek között, amelyeket egy háromdimenziós tárgy segítségével hozhatunk létre egy kétdimenziós képzeletbeli világban, amelyben egy olyan lény él, aminek csak két dimenzióról van tudomása, és sok asztrális jelenség között, ahogyan azok előttünk, a fizikai vagy háromdimenziós világban élők előtt megjelennek. Így:

1. A tárgyakat a harmadik dimenzió mentén felemelve tetszés szerint lehet megjelentetni vagy eltüntetni a kétdimenziós világban.

2. Egy tárgyat, amelyet teljesen körülvesz egy körvonal, a harmadik dimenzió mentén ki lehet emelni a zárt térből.

3. Egy kétdimenziós világ – ami egy papírlappal szemléltethető – meghajlításával két távoli pontot egymáshoz közelíthetünk, sőt egymásra fektethetünk, és így a távolság kétdimenziós elképzelését használhatatlanná tehetjük.

4. Egy jobbmenetes tárgyat a harmadik dimenzió mentén meg lehet forgatni, és balmenetű tárgyként ismét megjelentetni.

5. A harmadik dimenzióból lenézve egy kétdimenziós tárgyra, annak minden pontját egyszerre és a perspektíva torzításától mentesen lehet látni.

A két dimenzió felfogására korlátozott lény előtt a fentiek „csodának” és teljesen érthetetlennek tűnnek.

Különös, hogy pontosan hasonló trükkök történhetnek és történnek velünk, amint ezt a spiritiszták jól tudják:

1. Lények és tárgyak megjelennek, vagy eltűnnek.

2. Tárgyak „apportálása” történik meg nagy távolságokról.

3. Tárgyak tűnnek el lezárt dobozokból.

4. Úgy tűnik, hogy a tér gyakorlatilag megsemmisül.

5. Egy tárgy ellenkezőjére fordítható, vagyis egy jobb kéz bal kézzé változtatható.

6. Egy tárgy – például egy kocka – minden része egyszerre látható, minden perspektivikus torzítástól mentesen, hasonlóképpen egy bezárt könyv teljes tartalma egyszerre látható.

Az erő látszólag a semmiből történő feltörésének magyarázata – például a csakrákban – természetesen a negyedik dimenzióból vezethető le.

Egy felületre kiöntött folyadék két dimenzióban igyekszik kiterjedni, miközben a harmadik dimenzióban nagyon vékonnyá válik. Hasonlóképpen egy gáz három dimenzióban igyekszik szétterjedni, és lehetséges, hogy eközben kisebbé válik a negyedik dimenziójában, vagyis egy gáz sűrűségét annak negyedik dimenziós relatív vastagságában lehet mérni.

Világos, hogy nem kell megállnunk négy dimenziónál, mert tudjuk, hogy számtalan térbeli dimenzió lehetséges. Az mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy az asztrális világ négy dimenziós, a mentális öt dimenziós, a buddhikus pedig hat dimenziós.

Világos tehát, hogy ha – mondjuk – összesen hét dimenzió létezik, akkor mindig és mindenhol hét dimenzió van, vagyis nem létezik három vagy négydimenziós lény. Ez a látszólagos különbség csak az érintett lény korlátozott észlelési képessége miatt létezik, nem pedig az észlelt tárgyakban történő változások miatt. Ouspensky ezt az elméletet nagyon jól kidolgozta a Tercium organum [Harmadik szerv] című könyvében.

Ezzel együtt az ember kifejlesztheti az asztrális tudatosságát, és még mindig nem képes észlelni és felfogni a negyedik dimenziót. Tulajdonképpen a valóságban az átlagember egyáltalán nem érzékeli a negyedik dimenziót, amikor belép az asztrális síkra. Ezt csak bizonyos elmosódottságként képzeli el, és a legtöbb ember anélkül éli le az asztrális életét, hogy az őt körülvevő anyagban felfedezné a negyedik dimenziót.

Az olyan lényeknek, mint például a természetszellemek, akik az asztrális síkhoz tartoznak, természetüknél fogva megvan a képességük minden tárgy negyedik dimenziójának látására, azonban még ők sem tökéletesen látnak, mivel csak az asztrális anyagot észlelik a tárgyakban, a fizikait pedig nem, ahogyan mi a fizikait észleljük, az asztrálisat pedig nem.

Az egyik tárgynak egy másikon való keresztülhatolása nem érinti a negyedik dimenzió kérdését, mivel esetleg szétbontással megy végbe, ami tisztán háromdimenziós eljárás.

Az idő valójában egyáltalán nem a negyedik dimenzió, de a problémát az idő szempontjából megközelítve némi segítséget kaphatunk megértéséhez. Egy kúp keresztülhaladása egy darab papíron a papíron élő lény számára egy nagyságban változó körként jelenne meg, a lény természetesen képtelen lenne észlelni a kör valamennyi állapotát úgy, ahogyan azok egyetlen kúp részeiként együtt léteznek. Hasonlóképpen számunkra egy térbeli tárgy növekedése a buddhikus síkról nézve megfelel a kúp, mint egész látásának, és így ez némi fényt vet a múlttal, a jelennel és a jövővel kapcsolatos érzékcsalódásunkra, és a jövőbelátás képességére.

Az idő transzcendentális nézetét nagyon jól közelíti meg C.H. Hinton a Stella című történetében, amely a Scientific Romances című könyve II. kötetében jelent meg. Van két nagyon érdekes utalás erre az elképzelésre a Titkos Tanítás I. és II. kötetében is.

Érdekes és jelentős megfigyelés, hogy a geometria, ahogyan azt ma ismerjük, csak egy töredék, az ezoterikus valóság exoterikus előkészítése. Miután a tér valódi érzékelését elveszítettük, e tudás felé vezető első lépés a negyedik dimenzió megismerése.

Elképzelhetjük, hogy a monád fejlődése kezdetén számtalan dimenzióban képes mozogni és látni, amelyekből minden lejjebb lépés esetében egy elvész, végül már csak három marad meg a fizikai agyi tudat számára. Így az anyagba való leszállás következtében el vagyunk zárva a mindenség ismeretétől, kivéve a világ egy kicsi részét, amely körülvesz bennünket, de még azt is, ami megmaradt, csak tökéletlenül látjuk.

A négydimenziós látással megfigyelhetjük, hogy a bolygók, amelyek a háromdimenziós világban egymástól elkülönülnek, a négydimenziós világban összekapcsolódnak. Ezek a bolygók a valóságban olyan szirmok csúcsai, amelyek egy nagy virág részei, innen származik a hinduk elképzelése, hogy a Naprendszer egy lótuszvirág.

Egy magasabb dimenzión keresztül közvetlen kapcsolat létezik a Nap és a Föld középpontjai között is, és így elemek jelennek meg a Földben anélkül, hogy azok a felszínen keresztülmentek volna.

Úgy tűnik, a negyedik dimenzió tanulmányozása közvetlenül a miszticizmus útjára vezet. Így C.H. Hinton állandóan használja „az én kivetítése” kifejezést, amivel rámutat, hogy egy térbeli test négy dimenzióban való érzékeléséhez szükséges, hogy azt ne csak egyetlen nézőpontból figyeljük meg, hanem egyszerre minden nézőpontból, vagyis az „én”, vagy egyéni, elszigetelt nézőponton túl kell lépni, és az általános, önzetlen nézőponttal kell felváltani.

Emlékezzünk csak Szent Pál híres mondására, amely az ephezusiakhoz írt III. levelének 17-18. versében található: „Íme, hogy a szeretetben meggyökerezvén és fundamentumot vetvén, képesek legyetek minden szentekkel együtt megérteni azt, hogy mi a szélesség, a hosszúság, a mélység és magasság”.

 


XIX. FEJEZET

Az emberi asztrális lények

Ha az asztrális lények minden típusát számba akarnánk venni, és le szeretnénk írni, a feladat éppen olyan hatalmas volna, mint a fizikai lények minden típusának felsorolása és leírása. Annyit tehetünk, hogy megkíséreljük itt táblázatosan összeállítani a fő osztályokat és valamennyiről egy rövid leírást adni.

Hogy a felsorolást teljessé tegyük, meg kell állapítanunk, hogy a fentieken kívül a Naprendszer más bolygóiról való nagyon magasrendű Adeptusok, sőt még nagyobb távolságról jött magasztosabb látogatók is megjelennek alkalmanként, noha lehetséges, bár szinte elképzelhetetlen, hogy az ilyen lények valaha is manifesztálódjanak egy olyan alacsony síkon, mint az asztrális. Ha mégis ezt akarják, akkor bolygónk asztrális anyagából hoznak létre maguknak egy ideiglenes testet.

Másrészt ezen a bolygón két másik nagy fejlődési irány fejlődése is zajlik, bár úgy látszik, nem cél az, hogy az ahhoz tartozó lények vagy az emberek rendes körülmények között tudomást szerezzenek egymásról. Ha mégis kapcsolatba kerülnénk velük, akkor ez valószínűleg fizikailag történne, mivel a kapcsolatuk a mi asztrális síkunkkal nagyon gyenge. Megjelenésük egyetlen lehetősége a szertartásos mágia területén előforduló, rendkívül valószínűtlen baleset megtörténtétől függ, amelyet csak néhány nagyon fejlett mágus tud elvégezni, ezzel együtt ez is megtörtént már legalább egyszer.

 

Asztrális lények

Emberiek

Nem emberiek

Mesterségesek

Fizikailag élők

Fizikailag halottak

1.      Átlagember

1.      Átlagember

1.      Elementális eszencia

1.      Öntudatlanul
alkotott elementálok

2.      Pszichikus

2.      Árnyék

2.      Állatok aszt-rális teste

2.      Tudatosan alkotott elementálok

3.      Mester
vagy tanítványa

3.      Burok

3.      Természet- szellemek

3.      Mesterséges
emberi lények

4.      Fekete mágus vagy tanítványa

4.      Életre keltett
burok

4.      Dévák

 

 

5.      Öngyilkos
és hirtelen elhunyt

 

 

 

6.      Vámpír
és vérfarkas

 

 

 

7.      Fekete mágus és tanítványa

 

 

 

8.      Testet öltésre váró tanítvány

 

 

 

9.      Nirmânakaya

 

 

 

 

AZ EMBERI OSZTÁLY

a.) Fizikailag élők

1. Az átlagember. Ez az osztály az olyan emberekből áll, akiknek fizikai teste alszik, és akik a tudatosság különböző szintjein ide-oda lebegnek az asztrális síkon, amint ezt az „Alvás alatti élet” című IX. fejezetben már részletesen leírtuk.

2. A pszichikus. Egy pszichikusan fejlett ember általában teljesen tudatos, amikor a fizikai testén kívül van, azonban a megfelelő képzettség hiánya miatt hajlamos arra, hogy a látottak megtévesszék. Gyakran képes lehet valamennyi asztrális alsíkot bebarangolni, néha azonban különösen vonzódik valamelyik alsíkhoz, és ritkán emelkedik ennek befolyása fölé. Visszaemlékezése a látottakra természetesen a teljes tisztaság és a tökéletes eltorzulás vagy a sötét felejtés között változik. Mivel feltételezzük, hogy nem vezeti valamelyik Mester, mindig az asztrális testében fog megjelenni, mivel nem tudja, hogyan kell mentális testében működni.

3. Az Adeptus és tanítványai. Ez az osztály általában nem az asztrális, hanem a mentális sík négy alsó alsíkjának anyagából álló mentális testét használja. Ennek a tudathordozónak az előnye az, hogy lehetővé teszi a mentális sík és az asztrális sík közötti állandó átjárást, és mindig megengedi saját síkja nagyobb erőforrásának és élesebb érzékelő képességének használatát.

Mivel a mentális test asztrális látással nem látható, az abban dolgozó tanítvány megtanulja, hogyan gyűjtsön maga köré egy ideiglenes, asztrális anyagból álló burkot, amikor azt akarja, hogy észrevehetővé váljon az asztrális lények számára. Egy ilyen tudathordozó, bár megjelenésében pontos mása az embernek, a saját asztrális testéből semmilyen anyagot nem tartalmaz, de ugyanúgy megfelel annak, mint ahogy a materializáció megfelel a fizikai testnek.

Fejlődésének egy korábbi szintjén a tanítványt asztrális testében lehet megtalálni éppúgy, mint bárki mást, de bármelyik tudathordozóját használja is, a megfelelő tanító vezetése alatt álló tanítvány mindig teljesen tudatos és könnyen tud működni valamennyi alsíkon.

4. A fekete mágus és tanítványai. Ez az osztály némileg megfelel az Adeptus és tanítványai osztályának, kivéve, hogy a fejlődés a jó helyett a rossz irányban történik, és a megszerzett képességek önzetlen célok helyett önző célokat szolgálnak. Alacsonyabb fokozatai között vannak azok, akik az obeah- és voodoo iskolák szertartásait gyakorolják, és a különböző törzsek varázslói. Magasabb értelmi szinten vannak, és ezért elitélendőbbek a tibeti fekete mágusok.

b.) A fizikailag halottak

1. Az átlagember halála után. Ez az osztály nyilvánvalóan nagyon népes, és tartalmaz minden szintű embert, akik a tudatosság mértékében különböznek egymástól, amint ezt már bővebben leírtuk a Halál utáni élet című XII.-XV. fejezetekben.

2. Az árnyék. A XXIII. fejezetben látni fogjuk, hogy amikor egy ember asztrális élete letelik, meghal az asztrális síkon, és hátrahagyja a szétoszló asztrális testét, pontosan úgy, mint amikor fizikailag meghal, és hátrahagyja a felbomló fizikai holttestet.

A legtöbb esetben a felső Én nem képes a teljes manaszi (mentális) princípiumát visszavonni alsóbb princípiumaiból, ennek következtében alsóbb mentális anyagának egy része az asztrális holttesttel elkeveredve visszamarad. Az így visszamaradó mentális anyagrész minden alsík durvább típusú anyagából áll, amelyet az asztrális testnek sikerült kiszakítania a mentális testből.

Ez az asztrális holttest, amelyet árnyéknak neveznek, egy olyan lény, amely semmilyen értelemben nem tekinthető valódi egyednek, mindamellett az ember pontos külsejét viseli, rendelkezik az emlékezetével és minden apró egyéni kifejezésmódjával. Ezért nagyon könnyen összetéveszthető az emberrel, ami a szeánszokon gyakran meg is történik. Nincs annak tudatában, hogy csak utánoz, mert amennyire értelme kiterjed, azt kell feltételeznie, hogy ő maga az ember, pedig valójában csak az ember legalacsonyabb tulajdonságainak lélek nélküli tömege.

Egy árnyék élettartama azon alsó mentális anyag mennyisége szerint változik, amely élteti, de mivel ez folyamatosan fogy, ezért értelme is csökken, bár rendelkezhet jó adag bizonyos állati ravaszsággal, és még életútja vége felé is képes kommunikálni úgy, hogy a médiumtól ideiglenesen értelmet vesz kölcsön. Belső természetéből adódóan különösen hajlamos arra, hogy mindenféle rossz befolyás vezetése alá kerüljön, és mivel el van választva magasabb Énjétől, nincs is összetételében semmi olyan, ami a jó befolyásokra válaszolni tudna. Ezért könnyen átadja magát az alantasabb típusú fekete mágusok különböző kisebb céljaihoz. A rendelkezésére álló mentális anyag fokozatosan feloszlik, és visszatér saját síkja közös anyagába.

3. A burok. A burok az ember asztrális holtteste szétbomlása végső fázisában, miután az értelem minden részecskéje elhagyta. Ezért semmiféle tudatossága vagy értelme nincs, és az asztrális áramlatokkal passzívan ide-oda sodródik. Néhány pillanatra azonban még ekkor is feléleszthető kísérteties életutánzattá, ha történetesen egy médium aurájának hatása alá kerül. Ilyen körülmények között még mindig pontosan az elhunyt külsejére fog emlékeztetni, és bizonyos mértékig képes visszaadni annak megszokott kifejezéseit és kézírását.

Megvan az a képessége is, hogy vakon válaszoljon azokra az általában legalacsonyabb rendű rezgésekre, amelyek benne árnyékbeli létének utolsó ideje alatt gyakran létrejöttek.

4. Az életre keltett burok. Ez a lény szorosan véve nem emberi, mégis ide soroltuk, mert külső öltözéke, a passzív érzéketlen burok egyszer az emberiséghez tartozott. Az ilyen élet, értelem, vágy és akarat, amellyel rendelkezhet, az őt éltető mesterséges elementáloké (lásd VII. fejezet), mivel ez az elementál maga is egy gonosz emberi gondolat teremtménye.

Az életre keltett burok mindig rosszindulatú, valódi kísértő démon, akinek rossz befolyását csak erejének mértéke korlátozza. Az árnyékhoz hasonlóan gyakran használják a mágia voodoo és obeah formáiban. Egyes írók „elementárisként” hivatkoznak rá.

5. Az öngyilkos és a hirtelen halál áldozata. Ezeket már bemutattuk A halál utáni élet különleges esetei című XV. fejezetben. Meg kell jegyeznünk még, hogy ez az osztály az – csakúgy, mint az árnyékok és az életre keltett burkok –, amit kisebb vámpíroknak lehet nevezni, mert amikor erre lehetőségük nyílik, létezésüket úgy hosszabbítják meg, hogy életerőt vonnak ki azokból az emberi lényekből, akiket képesek befolyásolni.

6. A vámpír és a vérfarkas. Ez a két osztály ma már rendkívül ritka, de néha előfordulnak rá példák.

Elvileg lehetséges, hogy az ember olyan aljas, önző és állatias életet éljen, hogy vágyai az egész alsó értelmét körbehálózzák, és az végül elválik a felső Éntől. Ez csak ott lehetséges, ahol az önzetlenség vagy spiritualitás minden sugarát elfojtják, és nincs semmi olyan tulajdonság, ami ellensúlyozná a rosszat.

Egy ilyen elkárhozott lény a halál után nagyon gyorsan már képtelen megmaradni az asztrális világban, és teljes tudatossággal ellenállhatatlanul vonzódik a „saját helyére”, a titokzatos nyolcadik szférába, ahol olyan tapasztalatok után, amelyeket jobb le sem írni, lassan feloszlik. Viszont ha öngyilkosság vagy hirtelen halál áldozata, akkor bizonyos körülmények között, főleg ha tud valamit a fekete mágiáról, visszatarthatja magát attól a sorstól, hogy kísérteties vámpírként éljen.

Mivel a nyolcadik szférába csak a test halála után juthat, ezért egyfajta katalepsziás transzban megőrzi a testét úgy, hogy félig materializált asztrális teste segítségével más emberi lényekből vért ömleszt át bele, és így sokszoros gyilkosság elkövetésével halogatja végső sorsa beteljesülését. Ennek az esetnek a leghatásosabb ellenszere – ahogyan a népi babona helyesen feltételezi – a test elégetése, így fosztva meg a lényt „támaszpontjától”.

A sír megnyitásakor a test általában teljesen frissnek és egészségesnek látszik, és a koporsó néha vérrel van tele. Az elégetés a vámpírizmus e fajtáját nyilvánvalóan lehetetlenné teszi.

A vérfarkas először csak az ember fizikai élete alatt ölthet testet, és elkerülhetetlenül vele jár a mágia némi ismerete, ami arra mindenesetre elegendő, hogy képes legyen kivetíteni az asztrális testet.

Amikor egy teljesen kegyetlen és állatias ember kivetíti asztrális testét, azt bizonyos körülmények között más asztrális lények megragadhatják és materializálhatják, de nem emberi formába, hanem valamilyen vadállati, általában farkas alakba. Ebben az állapotban a környező vidéken kóborol, megölve más állatokat, sőt emberi lényeket is, így nemcsak a vér utáni sóvárgását elégíti ki, hanem azokét a démonokét is, akik űzik előre.

Ebben az esetben, ahogyan gyakran megtörténik a közönséges materializáció esetében is, az asztrális testen okozott sérülés a reperkusszió különös jelensége folytán (lásd a XXVIII. fejezet 19. pontját) az ember fizikai testén is megjelenik. A fizikai test halála után azonban az asztrális test, amely valószínűleg továbbra is ugyanabban az alakban fog megjelenni, kevésbé lesz sebezhető.

Ekkor azonban már kevésbé lesz veszélyes, és hacsak nem talál valami megfelelő médiumot, képtelen lesz teljesen materializálódni. Az ilyen testetöltésekben valószínűleg nagy mennyiségű, az éterikus testmásból származó anyag, és talán még némi, a fizikai testből eredő folyékony és gáznemű anyag is szerepet játszik, mint ez néhány materializáció esetében is így van. Ez a folyékony test tudomásunk szerint mindkét esetben sokkal nagyobb távolságra képes eltávolodni a fizikai testtől, mint egyébként lehetséges egy csak éterikus anyagot tartalmazó test esetében.

Mind a vámpírok, mind a vérfarkasok megjelenése általában a fizikai testük közvetlen közelére van korlátozva.

7. A fekete mágus és tanítványa. Ez az osztály – a szükséges módosítással – megfelel a testet öltésre váró tanítványnak, ebben az esetben azonban az ember a természetes fejlődés menetével szembeszállva mágikus eljárásokkal – néha a legszörnyűbb természetűekkel – tartja fenn magát az asztrális életben.

Nem tartjuk kívánatosnak megnevezni vagy leírni ezen osztály különböző alosztályait, mivel egy okkultista tanuló csak elkerülni szeretné őket. Mindezek a lények, akik életüket az asztrális síkon így nyújtják meg a természetes határon túl, ezt mások kárára és mások életének valamilyen formában történő elszívásával teszik meg.

8. A testet öltésre váró tanítvány. Jelenleg ez is egy ritka osztály. Annak a tanítványnak, aki úgy döntött, hogy „nem fogadja el a mennyországot”, vagyis aki nem akar belépni a mennyei világba, hanem folytatni akarja munkáját a fizikai síkon, néha – de csak egy nagyon magas szintről érkező hozzájárulással – megengedik, hogy így tegyen, és mestere egy megfelelő újraszületést készítsen elő számára. Azt mondják, hogy még akkor is, amikor megkapja az engedélyt, a tanítványnak szigorúan az asztrális síkra kell korlátoznia magát, amíg a dolog elrendeződik, mert ha csak egy pillanatra is megérinti a mentális síkot, akkor valami ellenállhatatlan áramlat ismét a normális fejlődés keretei közé sodorhatja, és így belép a mennyei világba.

Esetenként, bár ritkán a tanítvány közvetlenül egy felnőtt testbe helyezhető, amelyet korábbi lakója már nem használ tovább, de ritka, hogy egy megfelelő test rendelkezésre áll.

9. A Nirmânakaya. Tényleg nagyon ritka eset, hogy egy olyan magasztos lény, mint egy Nirmânakaya testet öltsön az asztrális síkon. A Nirmânakaya az, aki elnyerte a jogot, hogy számtalan korszakot kimondhatatlan boldogságban töltsön el, mégis azt választotta, hogy kapcsolatban marad a Földdel, úgymond e világ és a nirvána között lebegve, azért, hogy spirituális erőáramokat hozzon létre, amelyet a fejlődés segítésére lehet felhasználni. Ha meg akar jelenni az asztrális síkon, akkor valószínűleg egy ideiglenes asztrális testet teremt magának e sík atomikus anyagából. Ez azért lehetséges, mert a Nirmânakaya megtartja kauzális testét, és így a permanens atomokat is, amelyeket egész fejlődése alatt magával vitt, és így bármelyik pillanatban mentális, asztrális vagy fizikai testet materializálhat köréjük, ha úgy akarja.