Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Arthur E. Powell: Az asztrális test 3.rész

2009.09.03

VI. FEJEZET

A kundalini

A tanulmányozó a kundalini leírását, valamint az étertesttel és annak csakráival való különleges kapcsolatát Az éterikus test című könyvben találja meg. Itt ezzel csak az asztrális testtel való kapcsolatában fogunk foglalkozni.

A Logoszból kiáradó három ismert erő a következő:

1. a fohat, amely elektromosságként, hőként, fényként, mozgásként, stb. nyilvánul meg;

2. a prána, amely életerőként mutatkozik meg;

3. a kundalini, amelyet kígyótűzként is ismerünk.

Mindhárom erő létezik minden olyan síkon, amiről valamit is tudunk. Amennyire tudjuk, e három erő egyike sem változtatható át bármely másikká, valamennyi különálló és különböző.

A The Voice of the Silence a kundalinit a „Tüzes Erőnek” és a „Világ Anyjának” nevezi. Az elsőnek azért, mert folyékony tűzhöz hasonlóan jelenik meg, amint keresztül rohan a testen, a pályája pedig, amelyet követnie kell, spirális, hasonló egy kígyó gyűrűihez. A Világ Anyjának azért nevezik, mert rajta keresztül lehet életre kelteni a különböző tudathordozó testeinket, és így a magasabb világok sorban megnyílhatnak előttünk.

Lakhelye az emberi testben a gyökér-csakránál található, és az átlagemberben egész élete alatt itt nyugszik, soha fel nem ébred, és az ember nem is gyanítja létezését. Sokkal jobb neki, ha alvó állapotban marad addig, amíg az ember meghatározott erkölcsi fejlettséget nem ér el, amíg elég erőssé nem válik, hogy irányítsa, és gondolatai elég tisztákká nem válnak, hogy képes legyen szembenézni felébresztésével sérülés nélkül. Senkinek sem szabad kísérletezni vele anélkül, hogy meghatározott tanítást kapott volna egy olyan tanítótól, aki teljesen ismeri a témát, mert az ezzel kapcsolatos veszélyek nagyon is valósak és rendkívül komolyak. Ezek közül néhány tisztán fizikai jellegű. Irányítatlan mozgása gyakran okoz erős fizikai fájdalmat, könnyedén széttépheti a test szöveteit, sőt a fizikai életet is elpusztíthatja. Ezen kívül a fizikainál magasabb tudathordozókban is okozhat maradandó sérülést.

Idő előtti felébredésének egyik nagyon gyakori hatása az, hogy a testben nem felfelé, hanem lefelé száguld, és így a legkevésbé kívánatos szenvedélyeket ösztönzi, felingerli azokat és hatásaikat olyan szintre emeli, hogy az ember számára teljesen lehetetlen ellenállni nekik, mert olyan erők lépnek működésbe, amelyekkel szemben az ember teljesen tehetetlen. Az ilyen emberek szatírokká, perverz szörnyekké válnak, mert ez az erő meghaladja a normális emberi ellenálló-képességet. Valószínűleg szert tesznek bizonyos rendkívüli képességekre, ezek azonban olyanok, amelyek a fejlődés egyik alacsonyabb rendszerével hozzák őket kapcsolatba, amellyel az emberiség nem kívánja fenntartani az érintkezést, a rabszolgaságukból való megmenekülés pedig több újraszületésbe is kerülhet.

Van egy olyan fekete mágia iskola, amely azért alkalmazza szándékosan ezt az erőt, hogy rajta keresztül keltse életre azokat az alsó csakrákat, amelyeket a Jó Törvény követői sohasem használnak.

A kundalini idő előtti kibontakozásának más kellemetlen lehetőségei is vannak. Mindent felerősít az ember természetében, viszont sokkal gyorsabban éri el az alacsonyabb és rossz tulajdonságokat, mint a jókat. A mentális testben a becsvágy nagyon könnyen felébred, és hamarosan hihetetlenül eltúlzott szintre növekszik. Valószínűleg ezzel együtt jár az értelem igen nagy mértékű megerősödése, amit olyan rendkívüli és sátáni büszkeség kísér, ami az átlagember számára teljesen elképzelhetetlen.

Ha egy képzetlen ember rájön, hogy a kundalini véletlenül felébredt benne, azonnal felvilágosítást kell kérnie olyan valakitől, aki ezeket a dolgokat tökéletesen ismeri.

A kundalini felébresztését – amelynek módszerét a nyilvánosság nem ismeri – és a csakrákon keresztül történő továbbításának megkísérlését – amelynek sorrendje szintén tudatosan titkos a nyilvánosság számára – sohasem szabad megkísérelni, csakis egy Mester kifejezett javaslata esetében, aki a kísérlet különböző lépcsőfokain vigyáz tanítványára.

A tapasztalt okkultisták a legkomolyabban intenek a kundalini bármilyen módon történő felkeltésének kísérletétől, az ezzel járó valódi és nagy veszélyek miatt, kivéve, ha ez képzett vezetés mellett történik. Amint a Hathayogapradipika mondja: „a jógiknak felszabadulást hoz, az ostobákat viszont rabságba dönti”. (III. 107.)

Néhány esetben a kundalini magától ébred fel, ilyenkor tompa izzást érzünk, sőt önmagától még mozogni is kezdhet, bár ez ritka eset. Ebben az utóbbi esetben valószínűleg kínzó fájdalmat okoz, mivel a járatok nincsenek előkészítve a számára, útját úgy kell megtisztítania maga előtt, hogy jókora mennyiségű éterikus salakot ténylegesen átéget, ami szükségszerűen fájdalmas folyamat. Amikor így magától ébred fel, vagy véletlenül ébresztik fel, általában megpróbál a gerincoszlop belsejében száguldani felfelé, ahelyett, hogy azt a spirális utat követné, amelybe az okkultista megtanulja belevezetni. Ha lehetséges, az akaratot kell működésbe hozni, hogy megfékezzük az előreszáguldást. Azonban ha ez lehetetlennek bizonyul, ami a legvalószínűbb eset, nem szabad pánikba esni. Valószínűleg a fejtetőn keresztül ki fog rontani és a környező légkörbe kiszökni, és egy kis gyengeségen kívül feltehetően nem fog más bajt okozni. Annál nagyobb baj nem történhet, mint az öntudat ideiglenes elvesztése. A legnagyobb veszélyek nem a felfelé áramlásával, hanem a lefelé és befelé fordulásával kapcsolatosak.

Az okkult fejlődéssel kapcsolatos alapfeladata az, hogy az éterikus testben levő csakrákon keresztül haladva életre keltse ezeket a csakrákat, és lehetővé tegye, hogy azok a fizikai és az asztrális testek közötti összekötő kapukként működhessenek. A Csend Hangja azt mondja, hogy amikor a kundalini eléri a harmadik-szem csakrát, és teljesen életre kelti azt, azt a képességet adja, hogy meghalljuk a Mester hangját, ami ebben az esetben az Egó vagy a felső Én hangját jelenti. Ennek az oka az, hogy amikor az agyalapi mirigy működésbe lép, tökéletes összeköttetést alakít ki az asztrális tudathordozóval, és így rajta keresztül minden belülről származó közlés felfogható.

Ezen kívül fel kell ébreszteni valamennyi magasabb csakrát is a megfelelő sorrendben, és valamennyit fogékonnyá kell tenni a különböző asztrális alsíkokról származó mindenfajta asztrális hatásra. Jelenlegi testetöltése alatt a legtöbb ember nem juthat el idáig, ha ez az első olyan élete, amelyben ezekkel a dolgokkal komolyan foglalkozik. Néhány indiai talán képes ezt megtenni, mert testeik az öröklődés következtében sokkal alkalmasabbak e célra, mint a legtöbb más emberé, a többség számára azonban ez egy későbbi kör[2] munkájához tartozik.

A kundalini legyőzését minden testetöltésben meg kell ismételni, mivel a tudathordozók minden esetben újak, ha azonban egyszer már megtettük, akkor ezek az ismétlések sokkal könnyebbek. Működése a különböző embertípusok szerint változik. Egyesek inkább látják a felső Ént, mint a hangját hallják. A felsővel való kapcsolatnak is sok szintje van, a személyiség számára az Én befolyását jelenti, az Én számára viszont ez már a monád befolyása, a monád számára pedig azt jelenti, hogy a Logosz tudatos kifejeződésévé válik.

Úgy tűnik, hogy nincs semmilyen életkorbeli korlát a kundalini felkeltésénél, a fizikai egészségre azonban szükség van, a vele járó megterhelés miatt.

A thyrsus ősrégi szimbólum volt, egy bot, a végén fenyőtobozzal. Indiában megtaláljuk ugyanezt a szimbólumot, azonban a bot helyett bambuszrudat használtak, amin hét csomó volt. A misztériumok néhány változatában a thyrsus helyett egy üreges vasrudat használtak, amelyre azt mondták, hogy tüzet tartalmazott. A bot vagy a hét csomójú rúd a gerincoszlopot jelképezi annak hét csakrájával. A rejtett tűz természetesen a kundalini. A thyrsus nemcsak szimbólum volt, hanem egy a gyakorlatban használt tárgy is. Egy nagyon erősen magnetizált eszköz volt, amit a beavatottak arra használtak, hogy az asztrális testet felszabadítsák a fizikaitól, amikor teljes tudatossággal ebbe a magasabb életbe emelkedtek. A pap, aki magnetizálta, a jelölt gerincére fektette, és így adott át neki valamennyit a saját magnetizmusából, hogy segítsen neki ebben a nehéz életben és az előtte álló erőfeszítésekben.

 


VII. FEJEZET

A gondolatformák

Főleg a mentális és az asztrális testek azok, amelyek az úgynevezett gondolatformák keletkezésével kapcsolatosak. A gondolatforma kifejezés nem teljesen pontos, mert a létrehozott formák állhatnak mentális anyagból, vagy az esetek óriási többségében mind mentális, mind asztrális anyagból is.

Bár ebben a könyvben elsősorban az asztrális testtel foglalkozunk, nem pedig a mentális testtel, a gondolatformák – ahogyan említettük – az esetek jelentős többségében egyaránt mentálisak és asztrálisak. Ezért a téma megértéséhez szükséges, hogy nagyon bőségesen foglalkozzunk a téma mentális és asztrális oldalával egyaránt.

Egy tisztán intellektuális és személytelen gondolat – például ha valaki algebrával vagy geometriával foglalkozik – a mentális anyagra korlátozódik. Ha viszont a gondolatban van valami önző vagy személyes vágy, a mentális anyagon kívül asztrális anyagot is von maga köré. Továbbá, ha a gondolat spirituális természetű, és ha azt szeretet, törekvés vagy mély és önzetlen érzés hatja át, akkor még a buddhikus sík ragyogásából és dicsőségéből is belép valamennyi.

Minden határozott gondolat kétféle hatást hoz létre: először egy sugárzó rezgést, másodszor egy lebegő formát.

A mentális testben keletkező és abból kisugárzó rezgést a színek játéka kíséri, amelyet úgy írnak le, mint ami hasonlít egy vízeséshez, amikor a napfény rásüt, a színek és az életre kelt finomság sokadik hatványára emelve.

Ez a sugárzó rezgés igyekszik reprodukálni a saját frekvenciáját minden mentális testben, amelyre hatást gyakorolhat, vagyis ugyanolyan típusú gondolatot létrehozni, mint amilyenből a rezgés keletkezett. Meg kell jegyeznünk, hogy a sugárzó rezgés nem a gondolat tárgyát hordozza, hanem annak jellegét. Így azok a gondolati-érzelmi hullámok, amelyek egy Shri Krishna iránti áhítatban elmerülten ülő hinduból sugároznak ki, arra törekednek, hogy mindenkiben, akire hatnak, áhítatos érzést váltsanak ki, nem szükségképpen Shri Krishna iránt, hanem egy keresztény esetében Krisztus iránt, egy buddhista esetében Buddha iránt, és így tovább.

A rezgés azon képessége, hogy ilyen hatásokat hozzon létre, alapvetően a gondolat-érzés tisztaságától és határozottságától, és természetesen a belehelyezett erő mennyiségétől is függ.

E sugárzó rezgések hatékonysága a forrásuktól való távolság arányában csökken, bár valószínű, hogy a változás a távolság köbével arányos, nem pedig a négyzetével, (ahogyan a gravitációnál és más fizikai erőknél van) és ez a további (negyedik) dimenzió miatt van.

Az a távolság, ameddig egy gondolathullám hatékonyan ki tud sugározni, függ azoktól az ellenállásoktól is, amelyekkel találkozik. Az asztrális anyag alacsonyabb típusaiban létrejövő hullámokat általában gyorsan eltéríti, vagy megsemmisíti az ugyanezen síkon keletkező rezgések sokasága, pontosan úgy, ahogyan a gyenge hangot elnyomja a város moraja.

A másik hatást – egy lebegő formát – a mentális test váltja ki, amely önmaga egyik rezgő részét kidobja magából, amit a gondolat természete formál meg, és ez megfelelő finomságú anyagot gyűjt maga köré a mentális sík környező elementál-eszenciájából. Ez egy egyszerű és tiszta gondolatforma, amely csak mentális anyagból áll.

Ha a finomabb anyagfajtából alakul ki, akkor nagy erővel és energiával rendelkezik, és amikor erős és kitartó akarat irányítja, a leghatalmasabb eszközként használható.

Amikor az ember az energiáját a vágy külső céljai felé irányítja, vagy ha szenvedélyes vagy érzelmi tevékenységekkel van elfoglalva, hasonló folyamat játszódik le az asztrális testben: annak egy része kidobódik, és maga köré gyűjti az asztrális sík elementál-eszenciáját. Ilyen gondolat-vágy formákat a kâma-manasz eredményez, az állati természet által uralt elme, a kâma által uralt manasz.

Egy ilyen gondolat-vágy forma testét az elementál-eszencia alkotja, és úgymond éltető lelkét az a vágy vagy szenvedély, amely kidobta magából. Mind a gondolatvágy formákat, mind a tisztán mentális gondolatformákat mesterséges elementáloknak nevezik. A közönséges gondolat-formák óriási része az elsőhöz tartozik, és az átlagos férfiak és nők gondolatformái között kevés olyan van, amit nem színez át vágy, szenvedély vagy érzelem.

Mind a mentális, mind az asztrális elementál-eszencia, amely saját félig intelligens élettel rendelkezik, nagyon könnyedén válaszol az emberi gondolat és vágy által keltett hatásra, ennek következtében minden kiküldött impulzus, akár az ember mentális testéből, akár az asztrális testéből származik, azonnal magára ölt egy elementál-eszenciából álló ideiglenes burkot. Ezek a mesterséges elementálok így egy időre egyfajta élőlényekké válnak, erős aktivitással rendelkező lényekké, amelyeket az a gondolat éltet, amely megteremtette őket. A gyakorlatlan a pszichikusok vagy tisztánlátók tulajdonképpen gyakran összekeverik őket az igazi élőlényekkel.

Így, amikor az ember egy konkrét dologra gondol – egy könyvre, házra, tájra –, egy apró képet alkot meg a tárgyról mentális teste anyagában. Ez a kép a test felső részében lebeg, általában az ember előtt, a szemek magasságában. Addig marad ott, amíg az ember a tárgyra gondol, és rendszerint még egy kis ideig ezután is, életének hossza a gondolat tisztaságától és erősségétől függ. A forma teljesen tárgyiasult, és a mentális látással rendelkezők láthatják is. Ha valaki egy másik emberre gondol, akkor a leírt módon egy kicsiny arcképet hoz létre.

A gondolatformát szemléletesen egy leydeni palackhoz (egy statikus elektromossággal töltött edényhez) szokták hasonlítani, amikor az edény az elementál-eszenciának felel meg, az elektromos töltés pedig a gondolat-érzésnek. Ahogyan a leydeni palack, ha más tárggyal érintjük meg, a tárolt elektromos töltését kisüti ebbe a tárgyba, ugyanígy tesz egy mesterséges elementál is, amikor egy mentális vagy egy asztrális testbe ütközik, a tárolt mentális és asztrális energiát áttölti abba a testbe.

Minden gondolat-vágy forma keletkezésének alapját a következő princípiumok jelentik:

1. A szín, amelyet a gondolat vagy érzelem minősége határoz meg.

2. A forma, amelyet a gondolat vagy érzelem természete határoz meg.

3. A körvonalak tisztasága, amelyet a gondolat vagy érzelem határozottsága határoz meg.

Egy gondolatforma élettartama függ: (1) annak kezdeti erősségétől és (2) annak táplálásától, amit a gondolat ismétlése biztosít, akár a létrehozója, akár mások részéről. Létezését ezzel az ismétléssel folyamatosan meg lehet erősíteni, az olyan gondolat, amely felett töprengenek, nagy formaszilárdságot ér el. A hasonló jellegű gondolatformák vonzódnak egymáshoz és kölcsönösen erősítik egymást, ami egy formát nagy energiájúvá és erősségűvé tesz.

Ráadásul úgy tűnik, egy ilyen gondolatforma ösztönszerűen vágyik arra, hogy meghosszabbítsa életét, és visszahat megteremtőjére, arra törekedve, hogy kiváltsa belőle azon érzelem megújulását, amely őt megteremtette. Hasonlóképpen, bár nem olyan tökéletesen hat mindenkire, akivel kapcsolatba léphet.

Azok a színek, amelyekben a gondolatformák kifejezik magukat, megegyeznek azokkal a színekkel, amelyeket az aurában találunk.

A színek ragyogása és mélysége általában az érzelem erejének és aktivitásának mértékét jelzi.

Könyvünk céljának megfelelően a gondolatformákat három csoportra oszthatjuk: (1) azokra, amelyek csakis megteremtőjükkel kapcsolatosak, (2) azokra, amelyek más személyekkel kapcsolatosak és (3) azokra, amelyeknek nincs meghatározott személyes jellegük.

Ha az ember önmagára gondol vagy egy személyes érzelemre, ahogyan ez a gondolatok hatalmas többségénél van, akkor a gondolatforma megteremtője közvetlen közelében fog lebegni. Ezután bármikor, amikor passzív állapotban van, vagyis amikor gondolatai és érzelmei nincsenek kifejezetten elfoglalva, a saját gondolatformája visszatér hozzá, és rajta sül ki. Ezen felül minden ember mágnesként is működik, amely magához vonzza a mások sajátjához hasonló gondolatformáit, így vonz magához kívülről energia-megerősítéseket. Azok, akik érzékenyekké válnak, ilyen esetekben azt képzelik, hogy az „ördög” kísértette meg őket, holott a saját gondolat-vágy formáik azok, amelyek „megkísértésük” okai. Az ugyanarról a témáról való hosszas gondolkodás rendkívül erős gondolatformát hozhat létre. Egy ilyen forma sok évig megmaradhat, és egész idő alatt egy valóban elő lény megjelenésével és erejével rendelkezhet. A legtöbb ember a szó szoros értelmében egész élete során egy önmaga által megépített kalitkába van bezárva, amelyet a megszokott gondolatai által teremtett formák tömege vesz körül. Ennek egyik fontos hatása az, hogy minden ember a saját gondolatformáin keresztül néz a világra, és így mindent azok által átszínezve lát.

Így az emberre visszahatnak a saját gondolatformái, igyekszenek önmagukat reprodukálni, és így meghatározott gondolkodási és érzelmi szokásokat kialakítani, amelyek lehetnek segítők, ha magasztos jellegűek, gyakran azonban gátolják és akadályozzák a növekedést, elhomályosítják a mentális látást, és megkönnyítik az előítélet, a változatlan kedélyállapot vagy magatartás kialakulását, ami meghatározott fogyatékosságokká fejlődhet ki.

Ahogyan egy Mester írja: „Az ember a környezetét folyamatosan benépesíti saját világával, ami tele van zsúfolva képzelete, vágyai, ösztönei és szenvedélyei szülötteivel”. Ezek a gondolatformák ott maradnak az aurájában, számuk és erejük folyton növekszik, amíg bizonyos fajtájuk annyira uralni kezdi a mentális és érzelmi életét, hogy az ember inkább válaszol azok ösztönzésére, semmint új döntést hozzon. Így alakulnak ki a szokások, felhalmozott erejének külső kifejezései, és így épül ki a jellem.

Másfelől, mivel minden ember egy gondolatformákból álló nyomot hagy maga után, ebből következik, hogy amikor végigmegyünk az utcán, más emberek gondolatainak tengerében járunk. Ha az ember egy ideig üresen hagyja elméjét, mások e gondolatai keresztülsodródnak azon. Ha esetleg egy ilyen gondolat felkelti a figyelmét, akkor elméje megragadja azt, sajátjává teszi, saját erejének hozzáadásával megerősíti, majd pedig ismét kivetíti magából, hogy más valakire hasson. Ezért az ember nem felelős azért a gondolatért, amely beúszik az elméjébe, felelős viszont azért, ha felveszi, foglalkozik vele, majd pedig felerősítve újból kiküldi azt.

A gondolatformák egyik példáját azok a piszkos kék színű, alaktalan, sűrű füstkarikákhoz hasonló felhők jelentik, amelyeket gyakran láthatunk hömpölyögni egy templomi gyülekezet felett. A templomokban, ahol a spiritualitás színvonala alacsony, az emberek elméje alakok tömegeit hozhatja létre, amelyek megmutatják, hogyan foglalkoznak üzleti ügyeikkel, spekulációikkal, míg a nők elméje divatcikkek, ékszerek stb. képét alakíthatja ki.

A hipnózis egy másik példával szolgál a gondolatformákra. A hipnotizőr létrehozhat egy gondolatformát, és kivetítheti azt egy tiszta papírra, ahol az általa hipnotizált ember számára láthatóvá válik, vagy annyira tárgyszerűvé teheti az alakot, hogy a hipnotizált úgy látja és érzi, mintha az egy valódi fizikai tárgy lenne. A hipnózis irodalma tele van ilyen példákkal.

Ha a gondolatforma egy másik személyre irányul, akkor az odamegy a célszemélyhez. Ez kétféle hatás valamelyikét eredményezheti:

1. Ha az érintett személy aurájában van olyan anyag, amely képes szimpátia alapon a gondolatforma rezgéseire válaszolni, akkor a gondolatforma az illető közelében, vagy akár az aurájában fog maradni, és amint erre alkalom nyílik, automatikusan kiürül, így igyekszik megerősíteni az illetőben az adott rezgés szintjét. Ha az a személy, akire a gondolatforma irányul, esetleg el van foglalva, vagy valamilyen meghatározott gondolatsor már leköti, akkor a gondolatforma, mivel nem képes kiüríteni magát az illető mentális testében, amely már egy bizonyos meghatározott frekvencián rezeg, addig tartózkodik az ember közelében, amíg mentális teste eléggé le nem nyugszik ahhoz, hogy lehetővé váljon a forma belépése, amikor azonnal kiüríti magát.

Amikor így tesz, olyasmit mutat, ami nagyon jelentős mértékű értelemnek és alkalmazkodó képességnek tűnik, noha valójában egy olyan erő, amely a legkisebb ellenállás mentén hat, amely az egész idő alatt folyamatosan egyetlen irányba nyomul, és kihasznál minden csatornát, amire csak rátalálhat. Az ilyen elementálokat ugyanazon gondolat ismétlésével természetesen meg lehet erősíteni és élettartamukat meg lehet hosszabbítani.

2. Másrészt, ha az érintett személy aurájában nincs válaszolásra képes anyag, akkor a gondolatforma egyáltalán nem képes rá hatni. Ezért visszapattan róla, olyan erővel, amely arányos azzal az energiával, amellyel a forma nekiütközött, aztán visszatér megteremtőjéhez, és abba csapódik be.

Így például az ivás vágyának gondolata nem lenne képes belépni egy teljesen józan életű emberbe. Beleütközne ugyan az asztrális testébe, azonban nem tudná azt áthatni, így azután visszatérne küldőjéhez.

Az a régi közmondás, hogy „Az átkok (ehhez lehet számítani az áldásokat is) visszaszállnak”, ezt az igazságot foglalja magába, és megmagyarázza azokat az eseteket, amikor – ahogyan ezt sokan tudják – egy jó és magasan fejlett emberre irányított rossz gondolatok őt egyáltalán nem támadják meg, viszont néha rettenetes és pusztító hatást fejtve ki visszahatnak teremtőjükre. Innen ered az a nyilvánvaló következtetés is, hogy a tiszta szív és elme a legjobb védelem az érzelmek és a gondolatok ellenséges támadásával szemben.

Másrészt a szeretet és a védelmezés vágyának gondolatformája, amelyet erősen egy szeretett lényre irányítunk, úgy hat, mint egy oltalmazó védőeszköz: minden lehetőséget meg fog keresni, hogy szolgáljon és védelmezzen, erősíteni fogja az aurába beleütköző barátságos erőket és gyengíteni az ellenségeseket. Tárgyát megvédheti a tisztátlanságtól, az ingerlékenységtől, a félelemtől, stb.

A barátságos gondolatok és a komoly jókívánságok így hozzák létre és tartják fenn azt, ami gyakorlatilag egy „őrangyal”, amely mindig ott van az ember mellett, akire gondolnak, bárhol tartózkodjon is. Például sok anya gondolata és imája nyújtott már segítséget és védelmet gyermekének. Ezeket a tisztánlátók gyakran láthatják, sőt ritkán materializálódhatnak, és fizikailag is láthatókká válnak.

Így nyilvánvaló, hogy egy embertől egy másikhoz küldött szerető gondolattal együtt jár az, hogy a küldőtől a befogadóra egy bizonyos mennyiségű erő és anyag ténylegesen is átvivődik.

Ha a gondolat elég erős, akkor a távolság egyáltalán nem játszik szerepet, viszont egy gyenge és szétszórt gondolat egy korlátozott területen kívül nem hatékony.

Első csoportunk egyik változatát jelentik azok az esetek, amikor az ember egy távoli helyen lévőként gondol erősen önmagára. Az ilyenkor létrehozott formában nagymennyiségű mentális anyag van, ami a gondolkodó képét veszi fel, és eleinte kicsi és összesűrített. Ez jelentős mennyiségű asztrális anyagot vonz maga köré, és általában életnagyságúra terjed ki, mielőtt megjelenik rendeltetése helyén. A tisztánlátók gyakran látnak ilyen formákat, és elég gyakran összetévesztik az adott személy asztrális testével, vagy magával az emberrel.

Amikor ez történik, a gondolatnak vagy a vágynak elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy a következő három dolog közül az egyiket megtegye:

1. Mesmerikus hatás segítségével a gondolkodó képét jelenítse meg annak az embernek az értelmében, aki előtt megjelenni kíván.

2. Ugyanazzal az erővel egy pillanatra az illető pszichikus képességeire olyan serkentően hasson, hogy az képes legyen meglátni az asztrális látogatót.

3. Olyan ideiglenes materializációt hozzon létre, amely fizikai szinten is látható.

A halál alkalmával megjelenő kísértetek, amelyek elég gyakoriak, nagyon gyakran valójában a haldokló asztrális alakjai, lehetnek azonban olyan gondolatformák is, amelyeket a haldoklónak az a kívánsága hoz létre, hogy valamelyik barátját láthassa, mielőtt eltávozna. Néhány esetben a látogatót közvetlenül a halál pillanata után észlelik, ahelyett, hogy az előtt látnák meg, azonban különféle okokból az ilyen típusú kísértet sokkal ritkább, mint a másik.

Egy családi kísértet lehet: (1) egy gondolatforma, (2) egy szokatlanul életszerű benyomás az asztrális fényben, vagy (3) egy valódi földhöz kötött ős, aki még mindig valamilyen adott helyen kísért.

Ezzel kapcsolatban még hozzátehetjük, hogy amikor csak egy erős szenvedélyt érzünk, mint például a rémület, a fájdalom, a bánat, a gyűlölet, stb., ez olyan erős hatást gyakorolhat az asztrális fényre, hogy azokban az emberekben, akikben csak halványan is pislog némi pszichikai képesség, benyomást kelthet. Az érzékenység átmeneti gyenge megerősödése lehetővé teszi, hogy az ember az egész jelenetet lássa, ebből ered a sok történet kísértetjárta helyekről és olyan helyszínek kellemetlen hatása, mint amilyenek a Tyburn Tree és Madame Tussaud Borzalmak gyűjteménye.

Az olyan helyszíneken megjelenő kísértetek, ahol bűntényt követtek el, általában a bűnös által kivetített gondolatformák, aki – akár él még, akár nem, de főleg akkor, amikor már halott – állandóan újra és újra átgondolja tettének körülményeit. Mivel ezek a gondolatok természetszerűen különösen élénkek elméjében a bűntény évfordulóján, megtörténhet, hogy a gondolatforma elég erős ahhoz, hogy materializálódjon, és így a fizikai látás számára láthatóvá váljon, ami megmagyaráz sok esetet, amikor a látomás rendszeresen ismétlődik.

Hasonlóképpen egy drágakő, amely sok bűntény okozója volt, a bűntényt kiváltó szenvedélyek lenyomatait sértetlen tisztasággal sok ezer éven keresztül képes megtartani, és folyamatosan kisugározni.

Egy rendkívüli energiájú és koncentrációjú gondolat, legyen az áldás vagy átok, egy elementált kelt életre, amely gyakorlatilag egyfajta óraművel ellátott akkumulátor. Úgy van beállítva, hogy rendszeresen, a nap bizonyos órájában vagy bizonyos évfordulón kisüti magát, vagy kisülése esetleg bizonyos eseményektől függ. Az ilyen osztályba tartozó elementálokról sok példát jegyeztek fel, főleg a Skót Felföldön, ahol a család valamelyik tagjának halála előtt fizikai szintű figyelmeztető jelek fordulnak elő. Ezekben az esetekben általában a család egyik ősének erőteljes gondolatformája az, amely a figyelmeztetést adja, annak a szándéknak megfelelően, amellyel fel lett töltve.

Egy elég erős kívánság – az erős szeretet vagy az elkeseredett gyűlölet összpontosított erőfeszítése – megteremt egy ilyen lényt egyszer és mindenkorra, egy olyan lényt, amely azután teljesen leválik a teremtőjéről, és amely kijelölt feladatát megteremtője későbbi szándékaitól és vágyaitól függetlenül végzi el. Az egyszerű megbánás többé nem képes visszahívni vagy működését megakadályozni, mint ahogyan egy kilőtt puskagolyót sem képes megállítani a megbánás. Erejét csakis azzal lehet jelentős mértékben semlegesíteni, hogy ellentétes törekvésű gondolatokat küldünk utána.

Esetenként egy ilyen osztályba tartozó elementál, amely nem képes erejét sem céljára, sem teremtőjére kiüríteni, egyfajta kóborló démonná válhat, és bármelyik ember magához vonzhatja, aki hasonló érzelmeket táplál. Ha az elementál elég erős, még egy pusztuló burkot (lásd XIX. fejezet) is megragadhat, és abba beköltözhet, amelyben képes készleteivel sokkal jobban gazdálkodni. Ebben az alakjában megnyilvánulhat egy médiumon keresztül, és egy jól ismert barát szerepét eljátszva befolyásra tehet szert olyanok esetében, akik felett másképpen csak kevés hatalma lenne.

Az ilyen elementálok – akár tudatosan, akár öntudatlanul jöttek létre –, amelyek kóborló démonokká váltak, állandóan életük meghosszabbítását keresik, akár úgy, hogy vámpír módra emberi lények életerejéből táplálkoznak, akár úgy, hogy rábírják az embereket, hogy áldozatot mutassanak be nekik. Az egyszerű bennszülött törzsek között gyakran sikerült magukat a falu vagy a család isteneként elismertetni. A kevésbé visszataszító típusok megelégedhetnek rizs vagy főtt étel áldozattal, a legalacsonyabb és legundorítóbb osztály azonban véráldozatokat követel. Napjainkban mindkét változat létezik Indiában, és még nagyobb számban Afrikában.

Azzal, hogy főleg híveik életerejét szívják ki, és abból a táplálékból, amelyet az áldozatokból nyernek, létüket évekre, sőt évszázadokra meghosszabbíthatják. Esetenként még egy szelíd tünemény szerepét is eljátszhatják, hogy serkentsék követőik hitét és buzgóságát, és ha azok megtagadják az áldozatokat, mindig valamilyen módon kellemetlenné teszik magukat.

Atlantisz fekete mágusai – „a Sötét Arc urai” – úgy tűnik, a mesterséges elementálok ilyen típusának szakértői voltak, mert közülük néhányan – a burkolt célzások szerint – egészen mostanáig is képesek voltak megőrizni létezésüket. Kâli, a rettenetes indiai istenség vélhetően egy ilyen típusú maradvány.

A gondolatformák óriási többsége egyszerűen emberek vagy más anyagi tárgyak másolata vagy képe. Először a mentális testen belül alakulnak ki, majd kilépnek onnan, és az ember előtt függve maradnak. Ez bármire vonatkozik, amiről az ember gondolkodhat: személyekre, házakra, tájakra, vagy bármi másra.

Egy festő például mentális testének anyagából alakítja ki leendő festménye elképzelését, azt maga elé vetíti a térbe, „értelmi szemei” előtt tartja, és lemásolja. Ez a gondolat és érzelemforma tartós, és a festmény láthatatlan másolatának lehet tekinteni, amely kisugározza a saját rezgéseit, és mindenkire hat, aki hatókörén belülre kerül.

Ehhez hasonlóan hozza létre egy író a mentális anyagban szereplői képeit, majd akaratával ezeket a bábukat az egyik helyzetből vagy csoportból a másikba mozgatja, és így történetének cselekménye szó szerint előtte játszódik le.

Az ilyen esetben érdekes hatás jön létre. Egy játékos kedvű természetszellem (lásd XX. fejezet) életre keltheti ezeket a képeket, és elérheti, hogy azok teljesen mást csináljanak, mint amit az író szeretett volna. Még gyakrabban egy elhunyt író veheti észre a képeket, és mivel az írás mestersége még mindig érdekli, a szereplőket átalakíthatja, és befolyásolhatja cselekedeteiket a saját elképzeléseinek megfelelően. Így az igazi író gyakran azt találja, hogy története az eredeti elképzeléstől teljesen eltérően alakul.

Egy könyv olvasása közben egy nyitott tanuló számára lehetséges, hogy figyelme teljes összpontosítása mellett érintkezésbe lépjen azzal az eredeti gondolatformával, amely az író elképzelését mutatja akkor, amikor az a művet írta. A gondolatformán keresztül még magát az írót is el lehet érni, és így további információkhoz lehet jutni, vagy meg lehet világítani nehéz kérdéseket.

A mentális és az asztrális világban jól ismert történetek sok tolmácsolása létezik, minden nemzetnek általában megvan a maga külön változata a saját egyedi nemzeti jelmezbe öltöztetett szereplőkkel. Így léteznek olyan emberek kiváló és élethű gondolatformái, mint Sherlock Holmes, Kettle kapitány, Robinson Crusoe, Shakespeare szereplői, stb.

Tulajdonképpen az asztrális síkon óriási számban vannak jelen viszonylag állandó jellegű gondolatformák, amelyek gyakran nemzedékek felhalmozott munkájának eredményei. Ezek közül sok állítólagos vallásos történetekre vonatkozik, és az, hogy az érzékeny emberek megpillantják ezeket, a felelős a sok teljesen valódi leírásért, amit a gyakorlatlan jósok és jósnők adnak. Bármely nagy történelmi eredménynek, amelyre sok ember rendszeresen gondol, és amelyet élénken elképzel, van egy meghatározott gondolatformája a mentális síkon, és ha bármilyen erős érzelem is kapcsolódik hozzá, akkor az asztrális anyagban is materializálódik, ennek következtében a tisztánlátó láthatja.

A fentiek természetesen ugyanúgy vonatkoznak elképzelt jelenetekre, helyzetekre és színművekre is.

Egészében tekintve könnyű megérteni azt a rettenetes hatást, amit ezek a gondolatformák vagy mesterséges elementálok a nemzeti és faji érzelmek felkeltésében, és így az elme elfogultságában és előítéleteiben kifejtenek, mivel a hasonló típusú gondolatformák igyekeznek összegyülekezni és egyfajta közös lényt létrehozni. Mindent ezen az atmoszférán keresztül látunk, minden gondolat többé vagy kevésbé megtörik rajta, és asztrális testeink ennek megfelelően rezegnek. Mivel az emberek legtöbbje inkább befogadó, mint kezdeményező természetű, szinte automatikusan e gondolatformák reprodukálóiként cselekszenek, amelyek érintkezésbe lépnek velük, és így a nemzeti légkör folyamatosan erősödik. Ez a tény nyilvánvalóan megmagyarázza a tömegtudat sok jelenségét. (lásd XXV. fejezet)

E felhalmozódott gondolatformák hatása még tovább is terjed. A romboló hatású gondolatformák bomlasztó közegként hatnak, és gyakran siettetik a fizikai síkon a pusztulást, „szerencsétlenségeket”, természeti megrázkódtatásokat, viharokat, földrengéseket, árvizeket vagy bűntényeket, betegségeket, politikai megrázkódtatásokat és háborúkat okoznak.

Az is lehetséges halott emberek vagy más nem emberi lények, mint például a rosszindulatú természetszellemek számára, hogy belépjenek, és életre keltsék ezeket a gondolatképeket. A képzett látnoknak meg kell tanulnia megkülönböztetni a gondolatformát – még ha életre keltett is – az élőlénytől, és az asztrális világ jelentős dolgait azoktól az ideiglenes formáktól, amelyeket magukra öltenek.

A gondolat-érzés formák harmadik csoportját jelentik azok, amelyek nincsenek közvetlen kapcsolatban valamilyen természetes célponttal, és amelyek ezért teljesen a saját formáikban fejeződnek ki, a bennük rejlő tulajdonságokat pedig abban az anyagban fejezik ki, amelyet maguk köré vonzanak. Ezért ebben a csoportban a mentális és az asztrális síkok természetes formáinak felvillanásait láthatjuk. Ennek az osztálynak a gondolatformái szinte mindig az asztrális síkon nyilvánulnak meg, mivel hatalmas többségük érzések és gondolatok kifejezői egyszerre.

Az ilyen forma elkülönülten lebeg a térben és állandóan olyan rezgéseket sugároz ki, amelyek hasonlóak a létrehozójuk által eredetileg kiküldött rezgésekhez. Ha egyetlen más mentális testtel sem lép kapcsolatba, a sugárzás fokozatosan kimeríti energiakészletét, majd a forma darabokra esik szét. Ha viszont sikerül rokonszenves rezgéseket kiváltania bármelyik közelében levő mentális testben, vonzás jön létre, és a gondolatformát ez a mentális test általában magába olvasztja.

A fentiekből látjuk, hogy egy gondolatforma befolyása kevésbé messze ható, mint egy gondolatrezgésé, viszont sokkal nagyobb pontossággal működik. Egy gondolatrezgés ahhoz hasonló rendű gondolatokat vált ki, mint amely azt létrehozta. Egy gondolatforma ugyanazt a gondolatot hozza újból létre. A rezgések emberek ezreire hathatnak, és bennük az eredetivel azonos színvonalú gondolatokat mozdíthatnak meg, bár lehet, hogy ezek egyike sem pontosan azonos az eredeti gondolattal. A gondolatforma csak nagyon kevesekre képes hatni, viszont ebben a néhány esetben pontosan a kezdeti gondolatot fogja lemásolni.

A tanulmányozónak ajánljuk Annie Besant és C.W. Leadbeater Thought Forms[3] című, ezzel a tárggyal foglalkozó klasszikus munkáját, amelyben sokfajta gondolat- és érzelemforma színes képi ábrázolását találjuk meg. Ez az egész fejezet igazából nagyrészt az ebben a munkában közreadott alapelvek sűrített összefoglalása.

A határozatlan gondolatok és érzelmek határozatlan felhőkként jelennek meg. A határozott gondolatok vagy érzelmek tisztán lehatárolt formákat hoznak létre. Így egy adott személyre irányuló határozott szeretet gondolatformája egy lövedékhez hasonló formát vesz fel, a védelmező szeretet gondolata némileg egy madárhoz hasonlóvá válik, amelynek központi része sárga, két rózsaszínű szárnyszerű kiálló résszel, az egyetemes szeretet rózsaszínű nappá válik, amelyből minden irányban sugarak áradnak ki.

Az olyan gondolatok, amelyekben az önzés vagy kapzsiság kiemelkedő mennyiségű, általában horogszerű formát öltenek, néha a horgok ténylegesen is karmaikba ragadják a vágyott célt.

Általános alapelv, hogy egy önző gondolat energiája zárt görbe vonal mentén mozog, és így szükségszerűen visszatér, és a saját szintjén terjed ki. Egy teljesen önzetlen gondolat vagy érzelem viszont nyílt görbe vonal mentén iramlik előre, és így hétköznapi értelembe véve nem tér vissza, hanem átfúrja magát a felette levő síkba, mert csak ebben a magasabb állapotban, annak további dimenziójában tud teret találni saját kiterjedéséhez. Viszont így áttörve egy ilyen gondolat vagy érzelem – képletesen szólva – egy ajtót nyit ki, amelynek mérete egyenlő a gondolat átmérőjével, és így egy csatornát képez, amelyen keresztül a magasabb síkok képesek leáradni az alsóbbakba, gyakran csodálatos eredménnyel – mint ima esetében – mind a gondolkozóra, mind másokra nézve.

Ebből származik az imára történő válaszokban való hit legmagasabb és legnagyszerűbb része. A magasabb síkokon mindig mérhetetlen erőáradat áll készenlétben, és arra vár, hogy amikor egy csatorna megnyílik, azon átömöljön. A tökéletesen önzetlen áhítat gondolata egy ilyen csatornát hoz létre, és az ilyen gondolat legmagasabb és legnemesebb része magához a Logoszhoz száll fel. A Tőle érkező válasz az isteni élet alászállása, amely a csatorna létrehozójának nagymértékű megerősödésében és felemelkedésében nyilvánul meg, a belőle mindenfelé kiáradó erőteljes és jótékony hatásban, amely az emberiség megsegítését szolgáló, a magasabb síkokon létező tartályon keresztül folyik. A spiritualitás erő-tartályának ez a többlete az, ami az igazságot jelenti a túlbuzgó feladat-teljesítések katolikus elképzelésében. Főleg a Nirmânakâyák[4] állnak kapcsolatban ezzel a hatalmas erőtartállyal.

Egy Mesteren való meditálás összeköttetést teremt Vele, amely a tisztánlátó előtt egyfajta fényvezetékként jelenik meg. A Mester tudat alatt mindig megérzi egy ilyen vezeték belé ütközését, és azon keresztül válaszként egy folyamatos magnetikus áramot küld, amelynek hatása jóval a meditáció után is megmarad. Az ilyen meditációban a rendszeresség nagyon fontos tényező.

Egy határozott, hosszan kitartó áhítat gondolata egy virágra nagyon emlékeztető formát ölthet magára, míg a vallásos törekvés egy kék kúpot hoz létre, amelynek csúcsa felfelé mutat.

Az áhítat ilyen gondolatformái gyakran különösen szépek, és körvonalaikban igen változatosak, viszont jellemzők rájuk az égszínkék lángokhoz hasonló, felfelé álló szirmok. Lehetséges, hogy az áhítat formáinak virágszerű jellegzetessége vezetett ahhoz a szokáshoz, hogy a vallásos szertartásokon virágot áldoznak, mivel a virágok jelzik az asztrális módon látható formákat.

Az erős kíváncsiság vagy tudásvágy egy sárga kígyó formáját veszi fel, a harag vagy bosszúság kitörése vörös vagy narancssárga folt, a tartós harag egy éles, vörös tőr alakját ölti fel, a rosszhiszemű féltékenység barna kígyóként jelenik meg.

Az olyan emberek által létrehozott formák, akik elméjüket és érzelmeiket irányításuk alatt tartják, és akik határozottan gyakorlottak a meditációban, tiszták, nagyon szép szabályosak, gyakran öltenek magukra olyan jól ismert geometriai formákat, mint háromszögek, két egymást keresztező háromszög, ötágú csillagok, hatszögek, keresztek és így tovább – ezek jelzik a kozmikus renddel vagy metafizikai fogalmakkal kapcsolatos gondolatokat.

Több ember egyesített gondolatainak ereje mindig sokkal nagyobb, mint különálló gondolataik erejének összessége, sokkal inkább szorzatukként fogható fel.

A zene szintén létrehoz formákat, amelyek gyakorlatilag talán nem gondolatformák, hacsak úgy nem tekintjük őket – amit meg is tehetünk –, mint a zeneszerző gondolatának eredményét, amit a zenész hozzáértése a hangszerén keresztül fejez ki.

Ezek a zenei formák a zene típusa, a hangszer, amelyen játsszák, és az előadó képessége és tehetsége szerint változnak. Ugyanez a zenemű – ha pontosan játsszák – mindig ugyanazt a formát hozza létre, viszont ez a forma, ha a művet templomi orgonán játsszák, vagy ha azt egy zenekar játssza, sokkal hatalmasabb, ugyanakkor más szerkezetű lesz, mint az, amit egy zongorán történő lejátszás hoz létre. Ha ugyanazt a művet egy hegedűn és egy fuvolán játsszák el, akkor szintén szerkezeti különbség lesz a létrehozott formák között. Lényeges különbség lesz a forma sugárzó szépségében is, ha azt egy valódi művész hozza létre, aki tökéletesen játssza a művet, illetve egy ügyetlen és gépiesen játszó muzsikus által létrehozott viszonylag tompa hatás esetében.

A zenei formák összefüggő építményekként hosszú ideig megmaradhatnak – legalább egy vagy két óráig –, és az egész idő alatt minden irányba kisugározzák jellegzetes rezgéseiket éppen úgy, ahogyan a gondolatformák teszik.

A gondolatformák című könyvben három színes példát találunk zenei formákra, amelyeket Mendelssohn, Gounod és Wagner zenéje hozott létre.

A létrejött formák nagymértékben változnak a különböző zeneszerzők szerint. Egy Wagner-nyitány nagyszerű egészet alkot, mintha lánghegyek volnának kősziklára építve. Bach egyik fúgája rendezett formát épít fel, amely merész, mégis pontos, csipkézett, mégis szimmetrikus, párhuzamos arany és ezüst vagy vörös patakokkal, amelyek keresztülfutnak rajta, és az alapgondolat egymás utáni megjelenését jelzik. Mendelssohn „Dalok szöveg nélkül”-ének egyike egy olyan légies építményt hoz létre, amely a megfagyott ezüstből ötvös mester által készített kastélyhoz hasonlít.

Ezek a formák, amelyeket előadóművészek hoznak létre, teljesen különböznek azoktól a gondolatformáktól, amelyeket maga a zeneszerző készített, amelyek gyakran sok éven, sőt évszázadon keresztül megmaradnak, ha annyira megértették, és helyesen értékelték a szerzőt, hogy eredeti elképzelését csodálóinak gondolatai megerősítették. Hasonló építményeket hoz létre egy költő elképzelése hőskölteményéről, vagy egy író elgondolása témájáról. Néha természetszellemek tömegét láthatjuk, amint a zenei formákat csodálják, és az ezekből kiáradó hatás hullámaiban fürdenek.

A gondolatformák képi megjelenítéseit tanulmányozva fontos észben tartanunk, hogy a gondolatformák négydimenziós dolgok. Ezért gyakorlatilag lehetetlen azokat szavakkal pontosan leírni, amelyek mindennapi háromdimenziós tapasztalatainkhoz tartoznak, és még kevésbé lehet őket kétdimenziós papírra lerajzolni. A negyedik dimenzió tanulmányozói megértik, hogy a legtöbb, amit tehetünk az, hogy a négydimenziós formák egy metszetét ábrázoljuk.

Figyelemreméltó és valószínűleg nagyfontosságú az a tény, hogy sok magasrendű gondolatforma olyan alakot ölt fel, amely nagyon hasonlít a növényi és állati formákra. Így legalábbis feltételezhetjük, hogy a természeti erők oly irányba hatnak, amelyek némileg hasonlók a gondolat és az érzelem tevékenységi irányához. Mivel az egész világegyetem a Logosz által létrehozott hatalmas gondolatforma, nagyon is lehetséges, hogy annak kis részei is olyan kisebb lények gondolatformáinak eredményei, akik ugyanezzel a teremtő munkával foglalkoznak. Ez a felfogás természetesen eszünkbe juttatja azt a hindu hitet, hogy 330 millió déva létezik.

Érdemes azt is megjegyezni, hogy bár néhány gondolatforma olyan összetett és olyan tökéletesen szerkesztett, hogy létrehozataluk messze túlhaladja az ember képességét, mégis nagyon megközelíthetők mechanikai eszközökkel. A harmonográf néven ismert készülék egy finom hegyet tartalmaz, amelyet több inga vezet pályáján, ezek mindegyikének megvan a saját független lengése, és valamennyit egyetlen összetett mozgássá kapcsolják össze, ez a mozgás átadódik a hegynek, és ezt a hegy egy megfelelő felületen rögzíti.

Más, bár egyszerűbb formák a jól ismert Chladni-féle rezgő lemezen vagy az eidofon által létrehozott homok-formákra hasonlítanak (lásd Margaret Watts Hughes: Eidophone Voice Figures).

A hangsorok és az arpeggiók lasszószerű hurkokat és görbe vonalakat vetítenek ki, egy énekkarral előadott dal a dallam ezüst fonalára felfűzött nagyszámú gyöngyszemet hoz létre, egy többszólamú dalban vagy énekkari műben különböző színű és szövedékű, egymásba fonódó szálak jönnek létre. Egy egyházi hálaadó ének pontos, szögletes alakzatok sorozatát eredményezi, amelyek egy lánc szemeihez vagy egy vonat kocsijaihoz hasonlítanak. Egy anglikán egyházi ének csillogó töredékeket alkot, amelyek teljesen eltérnek a gregorián hangnem izzó egyenletességétől, amely egy indiai pandit (tudós) által énekelt szanszkrit versek hatásához hasonlít.

A katonazene hosszú, ritmikusan rezgő formák folyamatát hozza létre, és e rezgések szabályos ritmusa a katonák asztrális testének rezgését igyekszik megerősíteni, az állandó és erőteljes rezgések sorozatának hatása veszi át erre az időre az akaraterő helyét, amelyet a fáradtság esetleg már meggyengített.

A mennydörgés lángoló színes szalagot hoz létre, a robbanás egy felrobbanó bombára emlékeztető formát készít, vagy szabálytalan gömböt, amiből tüskék állnak ki. A parton megtörő tenger hullámai változó színű párhuzamos hullámszerű vonalakat hoznak létre, amelyek viharban hegyláncokká válnak. Az erdő levelei között fújó szél az erdőt csillogó hálóval fedi be, amely gyengéd hullámszerű mozgással hol emelkedik, hol süllyed.

A madarak éneke görbe fényvonalak és hurkok formájában jelenik meg, a campanero arany gömbjétől kezdve a papagáj rikoltozásának alaktalan és durva színű tömegéig. Az oroszlán ordítása is meglátható a magasabb anyagban, és lehetséges, hogy egyes vadállatok ezt képesek is tisztánlátással észlelni, ami tovább növeli rémületüket. A doromboló macska rózsaszínű koncentrikus felhőfátylakkal veszi magát körül, az ugató kutya jól meghatározott, éles hegyű lövedékeket lövell ki magából, amelyek puskagolyóhoz hasonlítanak, és amelyek átdöfik az emberek asztrális testét, és komoly zavarokat okoznak abban. Egy véreb csaholása labdához hasonló gömböket vet ki magából, amelyek lassúbb mozgásúak és kevésbé bántóak. E lövedékek színe általában vörös vagy barna, és az állat érzelme, valamint hangszíne szerint változik.

A tehén bőgése tompa végű, farönkhöz hasonló, idomtalan alakot hoz létre. A birka bégetése sokhegyű, de alaktalan felhőt alkot, amely egy porfelhőhöz hasonlít. Egy galambpár turbékolása fordított S betűhöz hasonló görbe vonalat hoz létre.

Áttérve az emberi hangokra, egy haragos kiáltás skarlátvörös lándzsaként vágódik ki, az ostoba fecsegés áradata nehéz, barnás-szürke, fémszerű vonalakból álló zavaros hálót alkot, amely szinte tökéletes akadályt jelent minden magasabb rendű vagy szebb gondolat és érzelem számára. A fecsegő ember asztrális teste meglepő elrettentő példa a szükségtelen, haszontalan és kellemetlen beszéd értelmetlenségére.

Egy gyermek kacagása rózsaszínű görbékben bugyog elő, egy üresfejű ember röhögése alaktalan – általában barna vagy piszkos-zöld színű – tömeg robbanásának hatását váltja ki. A gúnyos vigyorgás tompa vörös színű, formátlan lövedéket dob ki, amely általában barnás-zöld színű, és hemzseg az éles csúcsoktól.

A nagyképű ember nyerítő nevetése bugyogó iszaptóhoz hasonló megjelenésű és színű. Az ideges vihogás barna és tompa sárga fonalakból álló hínárszerű szövevényt hoz létre, és nagyon rossz hatással van az asztrális testre. A vidám, kedves nevetés arany és zöld színű kerekded formában hömpölyög elő. A lágy és dallamos fütyülés olyan hatást kelt, mint egy kis fuvola, de élesebbet és fémesebbet. A dallamtalan fütyülés piszkos barna, kicsi, szúrós lövedékeket küld ki.

A nyugtalanság vagy kicsinyesség az aurában remegő rezgéseket hoz létre, és így semmilyen gondolat vagy érzelem nem jut be vagy onnan ki torzulás nélkül, még a kiküldött jó gondolat is magával visz egy reszketést, ami gyakorlatilag semlegesíti. A pontosság a gondolkodásban elengedhetetlen, azonban ezt nem sietséggel vagy nyüzsgéssel, hanem tökéletes nyugalommal kell elérni.

A vasúti mozdony éles füttye még áthatolóbb és erőteljesebb lövedéket hoz létre, mint egy kutya ugatása, és olyan hatást gyakorol az asztrális testre, amely a fizikai testet ért kardszúráshoz hasonlít.

Az asztrális seb néhány perc alatt begyógyul, viszont az asztrális testet ért megrázkódtatás egyáltalán nem tűnik el olyan könnyen.

Egy ágyú elsütése komoly hatást gyakorol az asztrális áramokra és az asztrális testekre. A puska- vagy pisztolylövés kis tűkből álló áramot lövell ki.

Az ismétlődő zajok az asztrális és a mentális testben pontosan olyan hatást keltenek, mint az ökölcsapások a fizikai testben. A fizikai testben az eredmény fájdalom, az asztrális testben ingerlékenységet, a mentális testben a fáradtság érzését és a tiszta gondolkodás képtelenségét jelenti.

Teljesen világos, hogy minden hangos, éles vagy hirtelen hangot – amennyire csak lehetséges – mindenkinek el kell kerülnie, aki mentális és asztrális tudathordozóit jó állapotban akarja tartani. Egy város szüntelen zaja és moraja különösen katasztrofális hatással van a gyermekek fogékony asztrális és mentális testére.

A természet összes hangja egyetlen hangba olvad össze, amelyet a kínaiak a „Nagy Hang”-nak vagy KUNG-nak neveznek. Ennek szintén megvan a maga formája, amely minden forma szintézise, mérhetetlen és változatos, mint a tenger, és amely a szférák zenéjében a Földünk hangját képviseli. Egyes írók azt mondják, hogy ez megfelel a skálánk F hangjának.

Természetesen egy gondolatformát el lehet pusztítani – ez néha meg is történik –, például amikor egy embert a halála után rosszakaratú gondolatforma üldöz, amelyet valószínűleg azok gyűlölete hozott létre, akiket ő a fizikai világban bántalmazott. Bár egy ilyen gondolatforma szinte élőlényként jelenhet meg – leírtak egy esetet, amikor egy óriási torz gorillára emlékeztetett –, egyszerűen egy gonosz érzelem ideiglenes teremtménye, semmiképpen sem fejlődő lény, és így szétoszlatása egy leydeni palack széttöréséhez hasonlít, semmilyen értelemben nem bűntény.

A legtöbb ember tudatában van annak, hogy azok a cselekedetek, amelyek kárt okoznak másoknak, határozottan és nyilvánvalóan helytelenek, de kevesen vannak tisztában azzal, hogy féltékenységet, gyűlöletet, becsvágyat, stb. érezni is helytelen dolog, még ha ezeket az érzelmeket nem is juttatjuk szavakban vagy cselekedetekben kifejezésre. A halál utáni élet körülményeinek vizsgálata (XIIIXV. fejezetek) megmutatja, hogy az ilyen érzelmek kárt tesznek abban az emberben, aki táplálja azokat, és a halál után kínzó szenvedést okoznak neki.

Így a gondolatformák tanulmányozása a komoly tanítvány számára feltárja az ilyen teremtmények hatalmas lehetőségeit, valamint a helyes használatuk felelősségét. A gondolatok nemcsak lények, hanem különösen nagy hatalmú lények. Mindenki szüntelenül, éjjel és nappal teremti őket. Gyakran nem lehetséges fizikai segítséget nyújtani azoknak, akiknek szükségük van rá, de nincs olyan eset, amikor nem lehetséges gondolattal segíteni, vagy amelyben ne születne meg egy meghatározott eredmény. Senki ne tétovázzon ezt a képességet teljes mértékben alkalmazni, mindig feltételezve, hogy önzetlen célra és a fejlődés Isteni Tervének elősegítésére használjuk.


 



[2] Egy körnek nevezzük azt a ciklust, amikor az élethullám – és benne az emberi fejlődés is – egyszer körbehalad a hét bolygóból álló láncon. Nagyságrendi időtartama kb. 5-600 millió év. Részletesen sorozatunk 5. kötete, Az élet fejlődése a Naprendszerben foglalkozik ezzel a kérdéssel. (A ford. megj.)

 

[4] Olyan magasan fejlett lények, akik befejezve emberi fejlődésüket, a Föld körzetében maradnak, és a Föld körül egy energiahálót hoznak létre és tartanak fenn a létezés minden síkján, amely megóvja a Földet és lakóit a káros kozmikus hatásoktól. (A ford. megj.)